A virág tündérek

A virág tündérek

Almácska és Körtécske óvatosan repkedett a gyümölcsfák ágai között.

Májusi este volt, de mivel már alkonyodott az almafa virág tündére eléggé vacogott. Körtécske aki pedig a körtefa virág tündére volt csak kacagott, ahogy a kellemes hűs esti szellő lengette szárnyait.

- Nem kéne már hazamennünk? - szólt dideregve Almácska.

- Ugyan! Még fiatal az idő. - válaszolt Körtécske és szaltózott egyett a vén öreg meggyfa felett.

Nem sokára elsuhantak pár baracka felett, majd megérkeztek az almafák hosszú sorához.

-Gyerünk Alma! Tedd a dolgod! - szólította fel Körtécske erélyesen a barátját. Almácska csak bólintott és elindult az első fához.

Megfogta az egyik szürkés, repedezett ágát a gyümölcsfának és szárnyairól rózsaszínű port hintett rá.

Az almfa azon nyomban apró bimbókba borult.

Így tett a gyümölcsös minden fájával.

A munkája végeztével az egész kert rózsaszín és zöld színekben pompázott.

Tovább repültek egy körtefákkal teli kertbe. De mikor odaértek nagyon megdöbbentek.

Az össze fát kihúzták és felhasogatva csomóba rakták.

Körtécskén iszonyatos fájdalom lett úrrá és rettenetesen zokogott. Almácska átölelte, próbálta vigasztalni.

Hosszú percek után egy kislány jelent meg a kertben az apukájával. Rengeteg fát cipeltek magukkal egy talicskában.

Az első fa elültetése után a kislány megkérdezte:

- Apa miért nem voltak jók a mi régi, öreg fáink? Miért ültetünk újat?

- Sajnos a tegnapi vihar kicsavarta a legtöbbjüket gyökerestől a földből. Ezért úgy döntöttem, hogy az egész kertet újra ültetjük a kis körtefa csemetékkel. - mondta a lány apukája.

Körtefa virág tündér erre felkapta a fejét és nyomban abba hagyta a sírást.

Hirtelen elvigyorodott és Almácskával örömtáncot jártak az apró fák között.

Végig repülte a kertet és minden kis csemetére fehér port hullatott a szárnyairól es közben vígan kacagott.

- Ne féljetek, itt leszek veletek mindig és vigyázok rátok. - kiáltotta oda mindegyiknek.

A kis facsemeték erős gyökeret vertek a régi gyümölcsöskert puha talajában és várták azt a napot, amikor ágaikon az első zamatos körtéket üdvözölhetik.

A bodza tündér

A bodza tündér

Nagyon hosszú volt abban az évben a tél. Úgy tűnt, hogy sosem ér már véget ez az évszak. Még márciusban is bőven havazott, de aztán áprilisban hirtelen beköszöntött a tavasz. Végre! Ekkor történt, hogy a kései kikelet miatt és talán, mert nagyon szeretett lustálkodni nem ébredt fel időben a bodza tündér.

Édesen pihent a bodzafa ágai között, mely ekkora már szépen kibontotta leveleit és gyönyörű lombkoronájával kitűnt az erdő többi növénye közül.

Egy májusi napon hangos kacagást lehetett hallani a közeli gyümölcsösből. Ott időzött az almafa virág tündére és még pár barátja. Jelen volt még a körtefa tündér, aztán ott volt Szilvácska és Egreske, de még bekukantott hozzájuk Málna tündér is.

- Bodza tündért nem hívtátok meg?- kérdezte Málna.

- Én már nagyon régen nem találkoztam vele. - szólt Szilvácska.

- Menjünk, keressük meg! - ajánlotta Egreske.

Mindenki felkerekedett és a nagy bodzafa felé vették az irányt. Röptüket színes fénycsóvák kísérték. Almácska rózsaszín, Körtécske fehér, Szilvácska lila, Egreske zöld, Málnácska pedig piros színű csíkokat rajzolt az égre, színes fényárba vonva az akonyuló égboltot.

Bodza még mindig az igazak álmát aludta, mikor az öt tündér megérkezett hozzá. Körül állták és azon kezdek vitatkozni, hogy ki keltse fel az álomszuszék tündért. Ugyanis itt volt az ideje a virágba borulásnak. A hangzavarra Bodza kinyitotta szemeit és álmosan pislogott a többi tündérre.

A többiek kacagtak rajta és siettették a munkával. Bodza hirtelenjében azt se tudta hol van és mit csináljon, majd mikor kezdett magához térni, felröppent a már sötét égre és világító krémes színű szárnyain megcsillantak a pislákoló csillagok fényei.

Aznap este már vissza sem tért barátaihoz.

Kora reggel amikor az öt tündér újra találkozott látták, hogy a bodzafa még mindig nem virágzik.

Elszégyelték magukat, mert tudták, hogy megbántották barátjukat. Segíteni kellett volna nem kinevetni, mert azon a tavaszon mindenkinek nehéz volt az ébredés, nem csak Bodza aludt tovább a szokásosnál.

Hamar a keresésére indultak. Végül a kanális partján találtak rá, ahol egy lápi póccal beszélgetett Bodza.

Elnézést kértek a kis Bodzától és kérték, hogy cselekedjen, mert ki fog futni az időből. Ha nem virágzik ki a fája, nem lesz nektár a méheknek ês nem lesz mit leszednie az embereknek sem.

Bodza erre észbe kapott és iszonyatos sebességgel száguldott a nagy lombozatú vastag törzsű fájához. Krém színű csillámpor hullott alá Bodza szárnyairól és megtörtént a csoda. A fán ezer és egy virág kezdett bimbózni.

A levegőben megjelent a jellegzetes édes illat és valamilyen jó érzés kerítette hatalmába a többi tündért, akik ekkor érték utol Bodzát.

- Életöröm! - mosolygott Bodza.

Ezt hozza el nekünk a bodza fa tavasszal. Ezért legyünk érte hálásak és nem utolsó sorban gyógyító erejéért is, melyet évszázadok óta ismernek és hasznosítanak a hozzáértő emberek.

Írta: Sepa-Hajdu Flóra

Horgolta: Hajdu Anett

A természet manói

A természet manói

Amikor a nap előbújik a felhők mögül eső után és a színes szivárvány is megjelenik, az erdőkbe is megérkezik valaki. A CsemeteManó.

Jár-kel gyönyörű teremtményei között és halkan elsuttogja a bodzafának, hogy édes virágaiból a legfinomabb italt készítik majd az emberi lények. Nem sokára szembe találkozik az akácfával, mely a méhek számára lesz fontos.

Nem messze onnan a galagonya is vígan terpeszkedik hosszú gyökereivel a földben. Neki halkan az dúdolja: "Piros bogyó, kék nefelejcs, te vagy ki szíveket kezel."

Majd hirtelen egy fatönköt lát meg a többi egészséges fa mellett és elerendnek könnyei. Szomorú dolog ez... CsemeteManó zöld ruháját lengeti a szél és ő behunyt szemmel erősen koncentrál. Majd kezéből varázslatos zöld por hullik az árva tönkre, Manó ruhája pedig már arany színben szikrázik. Mintha abban lenne ereje.

Hirtelen a drága fán apró csemeték hajtásai jelennek meg. Ekkor CsemeteManó és az összes erdei fa vígan ünnepel. Míg a kis csemeték babakuncogása hallatszik.

Eközben nem messze az ünneplőktől egy másik manó is dolgozik. Ő akkor jelenik meg mikor elég meleg az idő a hagymáinak. Az ő neve nem más, mint HagyManó.

Ahogy ugrál ide-oda elejt a puha földben pár medvehagymának valót vagy vadfokhagymát.

Ezekből pár hét múlva finom és tápláló zöldségek nőnek az állatoknak és az embereknek is.

Éppen ledugta az utolsó metélőhagymáját is, amikor megjelenik előtte négy tündér. Kacagva kézen fogják és repülnek vele a CsemeteManóhoz és az erdő többi növényéhez.

Vígan járják a körtáncot és kacagnak, nevetnek.

Egészen éjfélig ünneplik a csemetéket és a finom hagymákat, melyek az új élet apró reményei.

Mert minden így kezdődik el, egy apró szikrával...