A bodza tündér
A bodza tündér
Nagyon hosszú volt abban az évben a tél. Úgy tűnt, hogy sosem ér már véget ez az évszak. Még márciusban is bőven havazott, de aztán áprilisban hirtelen beköszöntött a tavasz. Végre! Ekkor történt, hogy a kései kikelet miatt és talán, mert nagyon szeretett lustálkodni nem ébredt fel időben a bodza tündér.
Édesen pihent a bodzafa ágai között, mely ekkora már szépen kibontotta leveleit és gyönyörű lombkoronájával kitűnt az erdő többi növénye közül.
Egy májusi napon hangos kacagást lehetett hallani a közeli gyümölcsösből. Ott időzött az almafa virág tündére és még pár barátja. Jelen volt még a körtefa tündér, aztán ott volt Szilvácska és Egreske, de még bekukantott hozzájuk Málna tündér is.
- Bodza tündért nem hívtátok meg?- kérdezte Málna.
- Én már nagyon régen nem találkoztam vele. - szólt Szilvácska.
- Menjünk, keressük meg! - ajánlotta Egreske.
Mindenki felkerekedett és a nagy bodzafa felé vették az irányt. Röptüket színes fénycsóvák kísérték. Almácska rózsaszín, Körtécske fehér, Szilvácska lila, Egreske zöld, Málnácska pedig piros színű csíkokat rajzolt az égre, színes fényárba vonva az akonyuló égboltot.
Bodza még mindig az igazak álmát aludta, mikor az öt tündér megérkezett hozzá. Körül állták és azon kezdek vitatkozni, hogy ki keltse fel az álomszuszék tündért. Ugyanis itt volt az ideje a virágba borulásnak. A hangzavarra Bodza kinyitotta szemeit és álmosan pislogott a többi tündérre.
A többiek kacagtak rajta és siettették a munkával. Bodza hirtelenjében azt se tudta hol van és mit csináljon, majd mikor kezdett magához térni, felröppent a már sötét égre és világító krémes színű szárnyain megcsillantak a pislákoló csillagok fényei.
Aznap este már vissza sem tért barátaihoz.
Kora reggel amikor az öt tündér újra találkozott látták, hogy a bodzafa még mindig nem virágzik.
Elszégyelték magukat, mert tudták, hogy megbántották barátjukat. Segíteni kellett volna nem kinevetni, mert azon a tavaszon mindenkinek nehéz volt az ébredés, nem csak Bodza aludt tovább a szokásosnál.
Hamar a keresésére indultak. Végül a kanális partján találtak rá, ahol egy lápi póccal beszélgetett Bodza.
Elnézést kértek a kis Bodzától és kérték, hogy cselekedjen, mert ki fog futni az időből. Ha nem virágzik ki a fája, nem lesz nektár a méheknek ês nem lesz mit leszednie az embereknek sem.
Bodza erre észbe kapott és iszonyatos sebességgel száguldott a nagy lombozatú vastag törzsű fájához. Krém színű csillámpor hullott alá Bodza szárnyairól és megtörtént a csoda. A fán ezer és egy virág kezdett bimbózni.
A levegőben megjelent a jellegzetes édes illat és valamilyen jó érzés kerítette hatalmába a többi tündért, akik ekkor érték utol Bodzát.
- Életöröm! - mosolygott Bodza.
Ezt hozza el nekünk a bodza fa tavasszal. Ezért legyünk érte hálásak és nem utolsó sorban gyógyító erejéért is, melyet évszázadok óta ismernek és hasznosítanak a hozzáértő emberek.
Írta: Sepa-Hajdu Flóra
Horgolta: Hajdu Anett
