A természet manói
A természet manói
Amikor a nap előbújik a felhők mögül eső után és a színes szivárvány is megjelenik, az erdőkbe is megérkezik valaki. A CsemeteManó.
Jár-kel gyönyörű teremtményei között és halkan elsuttogja a bodzafának, hogy édes virágaiból a legfinomabb italt készítik majd az emberi lények. Nem sokára szembe találkozik az akácfával, mely a méhek számára lesz fontos.
Nem messze onnan a galagonya is vígan terpeszkedik hosszú gyökereivel a földben. Neki halkan az dúdolja: "Piros bogyó, kék nefelejcs, te vagy ki szíveket kezel."
Majd hirtelen egy fatönköt lát meg a többi egészséges fa mellett és elerendnek könnyei. Szomorú dolog ez... CsemeteManó zöld ruháját lengeti a szél és ő behunyt szemmel erősen koncentrál. Majd kezéből varázslatos zöld por hullik az árva tönkre, Manó ruhája pedig már arany színben szikrázik. Mintha abban lenne ereje.
Hirtelen a drága fán apró csemeték hajtásai jelennek meg. Ekkor CsemeteManó és az összes erdei fa vígan ünnepel. Míg a kis csemeték babakuncogása hallatszik.
Eközben nem messze az ünneplőktől egy másik manó is dolgozik. Ő akkor jelenik meg mikor elég meleg az idő a hagymáinak. Az ő neve nem más, mint HagyManó.
Ahogy ugrál ide-oda elejt a puha földben pár medvehagymának valót vagy vadfokhagymát.
Ezekből pár hét múlva finom és tápláló zöldségek nőnek az állatoknak és az embereknek is.
Éppen ledugta az utolsó metélőhagymáját is, amikor megjelenik előtte négy tündér. Kacagva kézen fogják és repülnek vele a CsemeteManóhoz és az erdő többi növényéhez.
Vígan járják a körtáncot és kacagnak, nevetnek.
Egészen éjfélig ünneplik a csemetéket és a finom hagymákat, melyek az új élet apró reményei.
Mert minden így kezdődik el, egy apró szikrával...